A felszerelésem egyszerűsítésével párhuzamosan lecseréltem meglévő fix objektívjeimet, a hasonló, de minőségibb változatra. Így vette át a helyét példának okáért a kicsiny Panasonic LUMIX G 14/2.5 ASPH. palacsintának az interneten körülrajongott, sokkal nagyobb és sokkal drágább Olympus MZD 12/2.0. Már a Panasonic-ról szóló bejegyzésben is írtam, hogy eredetileg is az Olympus volt tervben, de aztán a hatalmas árkülönbség miatt mégiscsak a Panasonic lett a befutó.
Felépítés
Fém külső és fém bajonett, erős felépítés (semmi nem kotyog vagy lötyög), belső fókuszálás, valamint aprócska méret. No és persze a világmegváltó mechanikus MF megoldás, ami a fókuszgyűrű hátrahúzásával valóban összekapcsolja azt a fókuszáló lencsecsoporttal. De erről majd kicsit később.
Az objektív ezüst színű, más színváltozat e sorok írásakor nem is létezik, ami nagy kár. Ez így nem túl diszkrét, és bár a fekete szín jelentősége az utcai fotózásnál szerintem kicsit túlértékelt dolog, ártani azért talán nem ártott volna egy ilyen verzió is. Másrészt pedig, és ez egy kicsit jobban zavar, az objektív megjelenése így nagyon “ékszerszerű”, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy jó érzéssel meg merem majd fogni koszos kézzel.
Napellenző nem jár hozzá, mint ahogy egyik micro 4/3-os Olympus objektívhez sem, viszont lehet hozzá venni külön, alig 100 amerikai dollárért, szép fémet, ami a retró hóbortnak megfelelően gúla szerű, és nem kúp. A napellenzőt egy gyűrű szorítja az objektív elején lévő horonyba, ami talán az egyik legrosszabb rögzítési megoldás, amit csak el tudok képzelni. A bajonettes rögzítés (mint például a 45/1.8 esetében), vagy a szűrőmenetbe csavarás sokkal szimpatikusabb volna. Én mindenesetre rendeltem az eBay-ről egy utángyártott meneteset (szintén fém, és színében illeszkedik az objektívhez), az eredeti árának kevesebb mint 10%-áért, amiben természetesen a szállítás költsége is benne van.
Összességében persze tetszik, és tényleg nagyon jó érzés kézben tartani, használni, bár egy fekete verziónak jobban örültem volna. De ha már ezüst, akkor még mindig inkább ez az árnyalat, és ez a matt felületkezelés, mint a 45/1.8 műanyagos, műfémes csillogása.
Manuális fókuszálás
Ha van dolog amit szívből utálok a micro 4/3 rendszerben, akkor az az elektronikusan működtetett kézi fókusz, ami eddig az összes ilyen objektívre jellemző volt. Nagyon örülök, hogy az Olympus meghallotta a vevői hangját, és szemben a Panasonic válaszával, akik erre bevezették a motoros zoomot is, valóban előre léptek (ami ebben az esetben valójában hátrafelé történt, de ezt most hagyjuk…).
Ennél az objektívnél ugyanis a kapcsolat tényleg közvetlen. Nem kell mást tenni, mint a váz felé húzni a fókusz gyűrűt, kattanásig. Ilyenkor előtűnik a fókusztávolság skála, és értelmet nyer az egyébként mindig látható mélységélesség skálázás is. A gyűrű ebben az állásában mechanikusan kapcsolódik a fókuszálásért felelős lencsecsoporthoz, így a fókuszálás érzete majdnem hibátlan. Majdnem, mivel a gyűrűnek van egy kis holtjátéka, ami sokat levon az élményből. Természetesen a két végponton a gyűrű koppan.
Szép megoldás, de mégsem tökéletes, mivel a teljes értékű manuális fókuszáláshoz (tárgytávolság skála a keresőben, és nagyított képközép) a vázat is manuális módba kell kapcsolni. Ez így nem túl elegáns, de például videóhoz elmegy.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED
Rajz
A következő részletek 100%-os nagyítások RAW képekből, élesítés nélkül, de korrigált CA-val. A képek állványról, önkioldó használatával készültek. Az első adag a kép közepéről:
f/2.0: 
f/2.8: 
f/4.0: 
f/5.6: 
Enyhe élesítéssel a képek közepe minden rekeszen kiváló. Lássuk, hogy mi a helyzet a sarokban:
f/2.0: 
f/2.8: 
f/4.0: 
f/5.6: 
Látható, hogy az élesség már nem annyira erős a sarkokban, mint amilyen középen. Persze a megfelelő élesítés itt is sokat segít, de az eredmény sosem lesz igazán kimagasló.
Erős kromatikus aberráció figyelhető meg (bár nem annyira erős, mint az Olympus 9-18mm esetében), ami szerencsére könnyen orvosolható RAW konvertáláskor (ACR-ben: -20, 0).
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED
Megfigyelhető némi torzítás is (hordósítja a képet), így célszerű a horizontot kb. középre komponálni. A sarkok teljes nyílás közelében kicsit sötétednek, de semmi komoly.
Nappal szemben nem viselkedik túl jól, rengeteg becsillanás jelenik meg a képen, valamint a kontraszt is nagyot esik az ilyen ellenfényes szituációkban. Ez a második terület a sarkok élessége mellett, ahol jobb teljesítményt reméltem.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED
Bár a nagylátószögű objektíveket elsősorban nem a háttér elmosásuk miatt szeretjük, mégsem árt, ha ezt szépen teszik. Különösen akkor nem, ha a minimális tárgytávolság kellően rövid nagylátószögű makró képek készítéséhez, így időről időre számíthatunk elmosott háttérre. Szerencsére az életlen háttér karakterisztikája természetesnek mondható, de nyoma sincs annak a krémes jellegnek, amit annyira szeretek.
Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED
Összefoglalás
Megítélésem szerint a külcsín és a belbecs sajnos nincs igazán összhangban ennél az objektívnél, ráadásul az árcédula sokkal inkább a felépítés, semmint az optika minőségét tükrözi. Túl azon, hogy kicsit világosabb és kicsit szélesebb látószögű (ez utóbbi persze nem előny, csak tulajdonság), szinte semmivel sem jobb, mint a negyed annyiba kerülő (e sorok írásakor épp 170USD) Panasonic 14/2.5 palacsinta. Középen élesebb, de egyébként szinte azonos.
Félreértés ne essék! Szerettem a kis Panasonic üveget, és ez az Olympus semmivel sem rosszabb nála, sőt, egy hangyányival még jobb is. A probléma az, hogy négyszer annyi pénzért kicsit mást, kicsit (na jó, legyünk őszinték: sokkal) többet vártam. A várakozásaimnak viszont csak a felépítésében sikerült megfelelnie, optikai teljesítmény vonatkozásában már nem.
Ideális társa volna bármelyik portré vagy normál objektívnek, két objektíves (nagylátó + normál, vagy nagylátó és tele összeállításban) sétákhoz, de mégsem tudom jó szívvel ajánlani. Szeretném szeretni, de a teljesítménye alapján az árát indokolatlanul magasnak érzem. Különösen úgy, hogy a Panasonic megoldása szinte ugyan ezt nyújtja, jóval elérhetőbb áron. (Képeim vele: katt!)
Valószínűleg megtartom, de ha lett volna lehetőségem vásárlás előtt kipróbálni, akkor biztosan nem veszem meg. Hideg fejjel gondolkodva a jobb felépítés és a kicsit (számomra) kedvezőbb specifikáció nem ér meg ennyit.
