Egyformák

Rendezgettem kicsit a fotós cuccaimat, amikor az objektívjeimre nézve belém hasított a felismerés: van két azonos objektívem. Az ugyanis a helyzet, hogy amennyiben a Voigtlander 90/3.5, illetve az Olympus 45/1.8 objektíveket a nekik megfelelő vázakon használom, akkor azok azonos látószöget, és azonos mélységélességet produkálnak (nyitva).

Where is the size advantage?

Egymás mellé téve őket (a napellenzőik és mindenféle kupakjaik nélkül) jól látszik, hogy az Olympus alig rövidebb, és az átmérőjük pedig közel azonos. Azonos szűrőmenet, és szemre azonos méretű frontlencse jellemzi őket őket. Persze ez nem csoda, mivel mindkettőnek azonos a legnagyobb rekesznyílása: kb. 25mm.

Csalóka dolog a rekesznyílást a fókuszhossz viszonylatában megadni, f/valamiként. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak a valami számít. Pedig az a valami, amit általában rekeszértéknek (f-number) szokás hívni, “csupán” az expozíció meghatározásnál számít. A szenzorra rajzolt kép jellege (értsd: mélységélessége) viszont nem ettől, hanem a mm-ben mérhető nyílástól függ, azonos látószög és tárgytávolság mellett. Ezt pedig természetesen úgy kapjuk meg, ha valóban végrehajtjuk a fent jelölt műveletet, tehát elosztjuk a fókuszhosszt (f) a rekeszértékkel.

Az egésznek az a következménye, hogy amennyiben azonos mélységélességet remélünk a kis szenzoros gépünktől, akkor átmérő dolgában nem igazán remélhetünk változást a nagyokhoz képest. Az objektívjeink legfeljebb rövidebbek lehetnek, de vékonyabbak sosem.

Amiért a valóságban a micro 4/3 objektívek mégis kisebbek, mint mondjuk a 35mm-re szántak, az az, hogy a gyártók a rekeszértéket, és nem a rekesznyílást vették állandónak az új objektívek tervezésekor. Amitől azok természetesen kisebb átmérőjűek lettek (hiszen mondjuk 25mm/1.4 ‹ 50mm/1.4), viszont szélesebb is lett a mélységélesség tartományuk.

Posted in Leica M39, micro 4/3, Objektív | Leave a comment

Mi lesz az 4/3 objektívekkel?

Nagyjából egy éve leírtam már a véleményemet a kihaló rendszerekkel kapcsolatban. Itt. A véleményem azóta sem változott.

Ám most, hogy az Olympus hamarosan (II.8.) bejelenti az ügyesen vírusmarketingelt E-M5 vázát, sokakban újra fellángolt a remény. Úgy látom, azt egyre többen kezdik elfogadni, hogy nagy valószínűséggel sosem lesz már új 4/3 váz, ellenben még sokan reménykednek a meglévő objektívjeik további használhatóságában. Magyarán abban, hogy az Olympus majd lesz olyan kedves, és megoldja, hogy a 4/3 objektívek pontosan és gyorsan fókuszáljanak a micro 4/3 vázakon is.

Technikailag a dolog kivitelezhető. A Nikon és a Sony is megoldotta, ráadásul két egymástól eltérő módon. Mindkettő működik. Függetlenül attól, hogy az Olympus nem rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, mint az előbb említett két vállalat, biztos vagyok benne, hogy ha akarnák, megtehetnék.

A kérdés az, hogy akarják-e, vagy hagyják az egészet veszni? Bár az Olympus japán cég, mégis tételezzük fel, hogy a gazdaságilag racionális megoldásokat preferálják. Jelen helyzetben két választásuk van, és mindegyiknek vannak előnyei és buktatói. Az Olympus-nak azt kell(ett) eldöntenie, hogy miképp költse el véges fejlesztési költségvetését úgy, hogy a lehető legtöbb profithoz jusson az új fejlesztésein keresztül.

Megoldhatja a kompatibilitást, és ezzel új micro 4/3 vázak vásárlására ösztökélheti korábbi vevőit, vagy elfelejtheti az egészet, és akár a meglévő vevői részleges elvesztésének árán is az új piacra koncentrál, nem teremtve magának konkurenciát objektív fronton (50/2 vs. 45/1.8, például). Én úgy gondolom (bár nagyon szívesen beruháznék egy Panasonic Leica D 14-150/3.5-5.6 üvegbe), hogy a döntés már rég megszületett, és a második lehetőség lett a befutó. Egészen egyszerűen azért, mivel a 4/3 mint rendszer sosem volt igazán sikeres (ez nem azt jelenti, hogy nem volt jó!), és az elmúlt egy évben a felhasználók száma tovább csökkent. Egyszerűen nem hiszem, hogy érdemes volna egy ennyire szűk rétegre koncentrálni, miközben a micro 4/3 hatalmas szeletet hasított ki magának a cserélhető objektíves rendszerek piacából. Úgy gondolom, és szerintem az Olympus is, hogy sokkal többen vágynak apró fényerős micro 4/3 objektívekre, mint arra, hogy felcsavarhassák hatalmas zoom objektívjeiket az aprócska vázakra. Abban pedig egészen biztos vagyok, hogy a megoldott “AF ügy” sem növelné a 4/3 objektívek (gyakorlatilag nem létező) forgalmát.

Ha én vezetném az Olympus-t, a nagyobb piacra koncentrálnék, hagynám veszni a 4/3 vonalat, tudva, hogy a brand elég erős ahhoz, hogy megtartsa azokat, akiket még az elmúlt egy év alatt sem sikerült elveszíteniük. Úgy gondolom, hogy ez a döntés már rég megszületett. Az Olympus nem költ már a 4/3 rendszerre. Ennek szemléltetésére grafikusan ábrázolnám a 2011. évben az Olympus által bejelentett objektívek és fényképezőgép vázak megoszlását a két rendszer között. Íme:

Remélem pontosan számoltam. ;)

Válaszolva a címben feltett kérdésre: nem sok jó. Bár kétségtelenül nagyon jó volna a fotósok egy részének, és nem is lehetetlen küldetés, mégsem hiszem, hogy az Olympus megoldaná a teljes kompatibilitás ügyét. A fenti ábrából, és a legújabb pletykákból (két új Olympus M.Zuiko Digital fix a nyárra) nekem nagyon úgy tűnik, hogy van jobb dolguk is.

Posted in micro 4/3, Objektív, Olympus 4/3 | 2 Comments

Az ötös

Végére értem a felszerelésem átalakításának. Hosszú idő óta először érzem, hogy ez most pontosan az, amire szükségem van. Persze mindegyik lehetne egy kicsit jobb, fényerősebb, gyorsabb, stb., de hát mi nem? A jelen körülmények között számomra ez az ideális összeállítás.

Lens porn

Mind utcára, mind a hegyekbe el tudok menni úgy, hogy csak kettő, vagy ha nagyon könnyen akarok mozogni, akkor csupán egyetlen objektív legyen nálam.

Posted in micro 4/3, Objektív | 3 Comments

E-5 vs. GH-2 vs. E-PL2

A következő három összeállítást próbáltam összevetni egymással, feltételezve, hogy a felhasznált két Panasonic Leica 25mm-es objektív hozzávetőlegesen azonos teljesítményre képes:

  • Olympus E-5 + Panasonic Leica D Summilux 25/1.4 ASPH.
  • Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Panasonic Leica DG Summilux 25/1.4 ASPH.
  • Olympus E-PL2 + Panasonic Leica DG Summilux 25/1.4 ASPH.

Size advantage

A képek azonos helyről készültek, állványról, RAW formátumban. Egyszerre konvertáltam őket TIFF-be, azonos beállításokkal. Élesítést nem kaptak, a lokális kontraszt csúszka is nullán állt. A színhőmérsékletet kézzel állítottam (napsütés), de mindnél azonosan. A színtelítettség csúszka +10 értéken állt.

A GH-2 szenzora nagyobb felbontású, mint a másik két fényképezőgépé. Ez mindig problémássá teszi az összehasonlítást, mivel a nagyobb felbontás elméletileg nagyobb részletgazdagságot eredményez. Két megoldás van. Vagy minden kivágást 100%-on mutatunk, így a nagyobb felbontású képnek csak kisebb részét, de részletesebben látjuk, vagy a nagyobb képet összenyomjuk a kisebb méretére, és így készítjük a kivágásokat. Mindkét esetben (a többi paramétert gondolatban kikapcsolva) a nagyobb felbontás előnye megmutatkozik a képeken. Több részletet látunk, vagy élesebb képet kapunk. Én a második megoldást preferálom, így szerintem könnyebb érzékeltetni a nagyobb szenzor előnyét (ha van). Az átméretezés sima Bicubic algoritmussal történ, nem a Bicubic sharper verzióval, ami nyilván élesebb képet adott volna.

Az első sorozat teljes nyíláson, tehát f/1.4 rekeszen készült:

A második sorozat a 4/3″ méretű szenzorok optimális rekeszén f/5.6-on:

 

Értékelés

Teljes nyíláson a két micro váz egy nagyon kicsivel élesebb, mint az E-5, de a különbség elhanyagolható. A GH-2-t látom a legélesebbnek, de megfelelő élesítéssel a különbség könnyedén eltüntethető. A GH-2 nagyobb felbántású szenzora élesség dolgában nem igazán jelent előnyt, az objektív enyhe lágysága láthatóan elfedi a különbséget.

Lerekeszelve ismét csak az E-5 teljesített a legrosszabbul, a két kicsi váz előnye itt már sokkal látványosabb. Szintén jól megmutatkozik a nagyobb felbontás előnye, tehát a két micro váznál f/5.6 rekeszen már az Olympus PEN szenzora volt a gyenge láncszem, a Leica DG egyértelműen erősebb nála.

Az érdekesség az eredményben az, hogy mind a két Olympus váz elvileg azonos szenzort tartalmaz, de az E-5 mégis gyengébben szerepelt. Valahogy nehezemre esik elhinni, hogy a Panasonic Leica “D” verziója ennyivel gyengébb lenne, mint az újabb “DG”. A nagyobb átmérőjű lencsék miatt pont az ellenkezőjére számítottam: azt hittem, hogy a “DG” esetében a kisebb méret javára beáldozott egy kis képminőséget a Panasonic. Úgy gondolom, hogy a megoldás a szenzorok előtt lévő lágyító szűrő vastagságában keresendő. Valószínű, hogy az E-5 esetében ez a szenzor vastagabb, mint az E-PL2 esetében.

 

Zárszó

Ez egy értelmetlen összehasonlítás, mivel almát hasonlít a körtéhez. Másra és máshogy használjuk a micro 4/3 és az E-System gépeit (épp ezért nem látnám sok értelmét a két rendszer egyesítésének).

A Panasonic szenzora több mint két évvel fiatalabb mint az Olympus gépekben lévők, ami hosszú idő a mai világban, és nagyon jól mutatja, hogy az Olympus hol és mennyivel maradt le a világtól.

Posted in Fényképezőgép, micro 4/3, Objektív, Olympus 4/3 | 7 Comments

Melyik normált?

Korábban már közzétettem egy hosszabb írást a két akkori normál objektívemmel kapcsolatban: katt! Most röviden kiegészíteném a harmadikkal.

 

Panasonic LUMIX G 20/1.7 ASPH.

Dragon maker

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Panasonic LUMIX G 20/1.7 ASPH.

A legolcsóbb és a legkisebb normál objektív, a többinél enyhén szélesebb látószöggel. Legnagyobb előnye (az ára mellett) a kis mérete, amely miatt ez lehet a logikus választás a Panasonic GF/GX illetve az Olympus PEN gépek felhasználóinak.

Hátrányaként a többihez mérten gyengébb optikai teljesítményt, illetve a hangos és lassú AF-et emelném ki.

Képeim vele: katt!

 

Panasonic Leica DG Summilus 25/1.4 ASPH.

Vásárcsarnok

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Panasonic Leica DG Summilux 25/1.4 ASPH.

Közepes árfekvés és méret, kiváló optika, egyszerű de nagyszerű felépítés jellemzi a mezőny “középső tagját”. Középső, mivel szinte minden paraméterében a másik kettő között áll. Egyetlen szerencsés kivétel az élesség, ahol pont olyan jól teljesít, mint a Voigtlander, sőt, a sarkokban még élesebb is.

Hátránya a viszonylag lassú és hangos AF (gyorsabb és csendesebb, mint a palacsinta), valamint a kimondottan hangos rekesz működés. Ízlés dolga, de nekem a napellenző nem tetszik: nagy, és feleslegesen hivalkodó formájú.

Képeim vele: katt!

 

Voigtlander Nokton 25/0.95 MFT

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Voigtlander Nokton 25/0.95 MFT

Nagyon drága, nagyon fényerős, nagyon jó felépítésű. A hihetetlenül rövid közelpontja nagyon érdekes, kreatív lehetőségeket biztosít (pl.: virágfotózás). Teljes nyíláson kicsit lágy, és a kontraszt sem az igazi, de lerekeszelve borzasztóan éles képeket produkál (kivéve a sarkokban).

Hátránya, hogy semmilyen módon nem kommunikál a vázzal, így a fókuszálás és a rekesz állítás is kézzel történik, nincs pontos EXIF információ, valamint az automatikus érzékenység állítás sem az igazi. A sarkok f/5.6-nál tágabb rekesz mellett nagyon lágyak, és szűkebb értékeknél is csak épp hogy elfogadható az eredmény.

Képeim vele: katt!

Posted in micro 4/3, Objektív | Leave a comment

EXPLORED: Matyi

Első képem a legújabb objektívemmel, inkább a próbálgatás öröméért, semmint magáért a képért. Őszintén meglep, hogy bekerült az Explore válogatásba.

Matyi

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Panasonic Leica DG Summilux 25/1.4 ASPH.

A világítást egyetlen asztali lámpával “oldottam” meg, így kellett a magas érzékenység (iso800) még a nagy fényerő ellenére is.

Emlékszem, hogy mikor megkaptam a Voigtlander 25/0.95-öt, milyen sokat kellett kattintani egy teljesen hasonló képért, hogy legalább egy éles legyen közölük. Nagyon örülök, hogy lecseréltem!

Posted in Explored! | Leave a comment

Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED

A felszerelésem egyszerűsítésével párhuzamosan lecseréltem meglévő fix objektívjeimet, a hasonló, de minőségibb változatra. Így vette át a helyét példának okáért a kicsiny Panasonic LUMIX G 14/2.5 ASPH. palacsintának az interneten körülrajongott, sokkal nagyobb és sokkal drágább Olympus MZD 12/2.0. Már a Panasonic-ról szóló bejegyzésben is írtam, hogy eredetileg is az Olympus volt tervben, de aztán a hatalmas árkülönbség miatt mégiscsak a Panasonic lett a befutó.

Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED

 

Felépítés

Fém külső és fém bajonett, erős felépítés (semmi nem kotyog vagy lötyög), belső fókuszálás, valamint aprócska méret. No és persze a világmegváltó mechanikus MF megoldás, ami a fókuszgyűrű hátrahúzásával valóban összekapcsolja azt a fókuszáló lencsecsoporttal. De erről majd kicsit később.

Az objektív ezüst színű, más színváltozat e sorok írásakor nem is létezik, ami nagy kár. Ez így nem túl diszkrét, és bár a fekete szín jelentősége az utcai fotózásnál szerintem kicsit túlértékelt dolog, ártani azért talán nem ártott volna egy ilyen verzió is. Másrészt pedig, és ez egy kicsit jobban zavar, az objektív megjelenése így nagyon “ékszerszerű”, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy jó érzéssel meg merem majd fogni koszos kézzel.

Napellenző nem jár hozzá, mint ahogy egyik micro 4/3-os Olympus objektívhez sem, viszont lehet hozzá venni külön, alig 100 amerikai dollárért, szép fémet, ami a retró hóbortnak megfelelően gúla szerű, és nem kúp. A napellenzőt egy gyűrű szorítja az objektív elején lévő horonyba, ami talán az egyik legrosszabb rögzítési megoldás, amit csak el tudok képzelni. A bajonettes rögzítés (mint például a 45/1.8 esetében), vagy a szűrőmenetbe csavarás sokkal szimpatikusabb volna. Én mindenesetre rendeltem az eBay-ről egy utángyártott meneteset (szintén fém, és színében illeszkedik az objektívhez), az eredeti árának kevesebb mint 10%-áért, amiben természetesen a szállítás költsége is benne van.

Összességében persze tetszik, és tényleg nagyon jó érzés kézben tartani, használni, bár egy fekete verziónak jobban örültem volna. De ha már ezüst, akkor még mindig inkább ez az árnyalat, és ez a matt felületkezelés, mint a 45/1.8 műanyagos, műfémes csillogása.

Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED

 

Manuális fókuszálás

Ha van dolog amit szívből utálok a micro 4/3 rendszerben, akkor az az elektronikusan működtetett kézi fókusz, ami eddig az összes ilyen objektívre jellemző volt. Nagyon örülök, hogy az Olympus meghallotta a vevői hangját, és szemben a Panasonic válaszával, akik erre bevezették a motoros zoomot is, valóban előre léptek (ami ebben az esetben valójában hátrafelé történt, de ezt most hagyjuk…).

Ennél az objektívnél ugyanis a kapcsolat tényleg közvetlen. Nem kell mást tenni, mint a váz felé húzni a fókusz gyűrűt, kattanásig. Ilyenkor előtűnik a fókusztávolság skála, és értelmet nyer az egyébként mindig látható mélységélesség skálázás is. A gyűrű ebben az állásában mechanikusan kapcsolódik a fókuszálásért felelős lencsecsoporthoz, így a fókuszálás érzete majdnem hibátlan. Majdnem, mivel a gyűrűnek van egy kis holtjátéka, ami sokat levon az élményből. Természetesen a két végponton a gyűrű koppan.

Szép megoldás, de mégsem tökéletes, mivel a teljes értékű manuális fókuszáláshoz (tárgytávolság skála a keresőben, és nagyított képközép) a vázat is manuális módba kell kapcsolni. Ez így nem túl elegáns, de például videóhoz elmegy.

Men at work

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED

 

Rajz

A következő részletek 100%-os nagyítások RAW képekből, élesítés nélkül, de korrigált CA-val. A képek állványról, önkioldó használatával készültek. Az első adag a kép közepéről:

f/2.0:  

f/2.8:  

f/4.0:  

f/5.6:  

Enyhe élesítéssel a képek közepe minden rekeszen kiváló. Lássuk, hogy mi a helyzet a sarokban:

f/2.0:  

f/2.8:  

f/4.0:  

f/5.6:  

Látható, hogy az élesség már nem annyira erős a sarkokban, mint amilyen középen. Persze a megfelelő élesítés itt is sokat segít, de az eredmény sosem lesz igazán kimagasló.

Erős kromatikus aberráció figyelhető meg (bár nem annyira erős, mint az Olympus 9-18mm esetében), ami szerencsére könnyen orvosolható RAW konvertáláskor (ACR-ben: -20, 0).

Endlessness

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED

Megfigyelhető némi torzítás is (hordósítja a képet), így célszerű a horizontot kb. középre komponálni. A sarkok teljes nyílás közelében kicsit sötétednek, de semmi komoly.

Nappal szemben nem viselkedik túl jól, rengeteg becsillanás jelenik meg a képen, valamint a kontraszt is nagyot esik az ilyen ellenfényes szituációkban. Ez a második terület a sarkok élessége mellett, ahol jobb teljesítményt reméltem.

Flare

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED

Bár a nagylátószögű objektíveket elsősorban nem a háttér elmosásuk miatt szeretjük, mégsem árt, ha ezt szépen teszik. Különösen akkor nem, ha a minimális tárgytávolság kellően rövid nagylátószögű makró képek készítéséhez, így időről időre számíthatunk elmosott háttérre. Szerencsére az életlen háttér karakterisztikája természetesnek mondható, de nyoma sincs annak a krémes jellegnek, amit annyira szeretek.

Nine

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED

 

Összefoglalás

Megítélésem szerint a külcsín és a belbecs sajnos nincs igazán összhangban ennél az objektívnél, ráadásul az árcédula sokkal inkább a felépítés, semmint az optika minőségét tükrözi. Túl azon, hogy kicsit világosabb és kicsit szélesebb látószögű (ez utóbbi persze nem előny, csak tulajdonság), szinte semmivel sem jobb, mint a negyed annyiba kerülő (e sorok írásakor épp 170USD) Panasonic 14/2.5 palacsinta. Középen élesebb, de egyébként szinte azonos.

Félreértés ne essék! Szerettem a kis Panasonic üveget, és ez az Olympus semmivel sem rosszabb nála, sőt, egy hangyányival még jobb is. A probléma az, hogy négyszer annyi pénzért kicsit mást, kicsit (na jó, legyünk őszinték: sokkal) többet vártam. A várakozásaimnak viszont csak a felépítésében sikerült megfelelnie, optikai teljesítmény vonatkozásában már nem.

Ideális társa volna bármelyik portré vagy normál objektívnek, két objektíves (nagylátó + normál, vagy nagylátó és tele összeállításban) sétákhoz, de mégsem tudom jó szívvel ajánlani. Szeretném szeretni, de a teljesítménye alapján az árát indokolatlanul magasnak érzem. Különösen úgy, hogy a Panasonic megoldása szinte ugyan ezt nyújtja, jóval elérhetőbb áron. (Képeim vele: katt!)

Valószínűleg megtartom, de ha lett volna lehetőségem vásárlás előtt kipróbálni, akkor biztosan nem veszem meg. Hideg fejjel gondolkodva a jobb felépítés és a kicsit (számomra) kedvezőbb specifikáció nem ér meg ennyit.

Posted in micro 4/3, Objektív | 3 Comments

Panasonic vagy Leica?

Örök téma, hogy mit is jelent a Panasonic objektívjein a Leica felirat? A Leica tervezi? A Leica hagyja jóvá? A Leica adja a technológiát? Sok válasszal találkoztam már, pedig a megfejtés a dobozon (a Panasonic Leica DG Summilux 25/1.4 ASPH. esetében legalábbis) található:

Tehát a Leica DG jelzésű objektívek gyártása során a Leica Camera AG minőségmenedzsment rendszerében leírt módon jóváhagyott mérőeszközöket és minőségbiztosítási rendszert használnak. Zavaros? :)

Ez kb. azt jelenti, hogy azokon a Panasonic gyártósorokon, amelyeken a Panasonic a Leica DG jelzésű objektívjeit gyártja, a minőségbiztosítási rendszert és a mérő berendezéseket a Leica Camera AG hagyja jóva ugyan azon folyamat és szempontrendszer alapján, amiket magukra vonatkozóan is érvényesnek tekintenek.

Ez tehát azt jelenti, hogy ezeket az objektíveket a Panasonic tervezi és gyártja, a Leica csupán az állandó termékminőség biztosításában segédkezik. Valószínűleg úgy, hogy átküldték PDF-ben a minőségügyi kézikönyvüket. És egy számlát. ;) Mivel túl sok hibás Panasonic objektívről én még nem hallottam, így gyakorlati szempontból ennek a megoldásnak túl sok hasznát nem látom.

A Leica DG jelölés csupán egy olcsó trükk a Panasonic részéről, amivel a (természetesen saját maga által tervezett és gyártott) minőségibb objektíveket megkülönböztetni igyekszik a többitől.

Panasonic Leica DG :)

Posted in micro 4/3, Objektív | Leave a comment

Olympus XZ-1

Jó dolog az, ha egy fényképezőgép elfér a zsebben. Ott lehet mindig, olyan alkalmakkor is,  amikor eszünk ágában sem lenne komolyabb, nagyobb gépet vinni. Pedig téma és lehetőség egy jó fotóra bárhol akad, még akkor is, ha mi épp nem úgy készültünk. Sőt, főleg akkor…

Úgy gondolom, hogy azoknak, aki komolyan veszik a fényképezést, ezért van/lehet szükségük egy zsebgépre. Hogy mindig velük legyen. Ezt a rést igyekszik kitölteni az un. haladó kompaktok csoportja, köztük a Canon S100, A Panasonic LX5, és egyebek mellett ezen írás tárgya, az Olympus XZ-1.

Olympus XZ-1 with Olympus VF-2

 

Felépítés, használat

A gép külső borítása teljes egészében fém, így jó érzés kézbe venni, tartani. A kis méret természetesen jól jön szállítás közben, de a biztos tartást, és a kezelhetőséget már nem könnyíti meg. Nagyon hiányzik például a markolat, amibe ujjaink belekapaszkodhatnának, valamit egy-két további kezelőszerv sem ártana. Amit a legjobban hiányolok, az az érzékenység állításának közvetlen elérése. Sajnos ezt csak a gyorsmenün keresztül tudjuk megtenni (kivéve P üzemmódban), ami nem túl kényelmes. Az objektív körüli gyűrű hivatott állítani az üzemmódtól függően változó legfontosabb paramétert (A: rekesz, S: záridő, P: érzékenység), ami elsőre jó ötletnek tűnik. A gyűrűvel magával nincs is semmi gond. Könnyű megfogni, és szép határozottan, nagyot kattanva működik. A baj az, hogy nem lehet állítani, hogy mire hasson, és bár jónak tűnik a gyári logika, mégsem hibátlan. Én például A módban használom (mint szinte az összes valaha volt fényképezőgépemet az esetek 99%-ban), de mégsem érdekel a rekesz állíthatósága. Többnyire teljesen nyitva használom, és kész. Mivel már ekkor is kellően éles a rajza, valamint többnyire a mélységélesség tartomány is kellően nagy, így nem igen van okom szűkíteni. Jobban örülnék, ha például a fent említett érzékenységet tudnám a gyűrűvel állítani, a rekesz pedig mehetne a menübe.

Tündi

Olympus XZ-1

Szintén nem látom okát annak, hogy miért ne lehetne a videó felvételt indító gombra valami más funkciót beállítani? Nagyon jó, hogy a gép tartalmaz ND szűrőt, de kár, hogy ezt is csak a gyorsmenüből érhetem el. Szinte biztos, hogy nálam ez a funkció kerülne a piros pöttyös gombra.

 

AF

Bármely komolyabb “rendszer” fényképezőgéppel összevetve, az AF lassúcska. Viszont pontos, és az arcdetektálás kicsivel jobban is működik, mint a Panasonic GH2 esetében. Nem csak szemből képes felismerni az arcokat, hanem félprofilból is.

 

Objektív, rajz

Ami igazán kiemeli ezt a gépet a kompaktok végtelen sorából, az a szokatlanul nagy fényerejű objektív. A fókuszhossz függvényében (28-112mm) a rekesz f/1.8 és f/2.5 között változik. Ez általános témákhoz teljesen elegendő, de azért ne engedjük, hogy becsapjon! A fényerő bár nagy, sajnos a mélységélesség tartomány is az. Nagylátószögű állásban úgy rajzol, mint ahogy fullframe vázon egy 28/8.4, vagy micro 4/3 vázon egy 14/4.2 objektív. Lássuk be, ez azért annyira nem eget rengető. Kicsit jobb csak a helyzet az objektív tele végén, ahol fullframe vázon 112/11.6, míg micro 4/3 vázon 66/5.8 objektívekkel lenne párban. Kicsit jobban megnézve a második értéket azt azért észrevehetjük, hogy ez a kompakt gépecske nagyobb kompozíciós szabadságot ad mélységélesség dolgában, mint bármelyik mai micro 4/3 kit objektív a tele végén. Azért ez így annyira már nem is rossz…

VÍZ - 406

Olympus XZ-1

Persze kell is a nagy fényerő, mivel az aprócska szenzor miatt nagyjából f/3.5-ös értéknél van a diffrakciós határ. (Ez az az érték, aminél szűkebb rekeszt választva már lágyul a kép.) Nincs tehát sok mozgásterünk, de szerencsére nem is igen kell, mivel az objektív már teljes nyíláson is nagyon éles, bőven elegendő a mögötte lévő szenzorhoz.

A maximális élesség eléréséhez nálam a 200%, 0.5 pixel beállítás vált be leginkább, a Photoshop Smart sharpen szűrőjét használva.

Az objektív gyárilag “ráhúzós” kupakot kapott, ha valakinek nem tetszik ez a megoldás, akkor bátran lecserélheti az Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 objektív 46mm átmérőjű kupakjára.

 

Szenzor

A szenzor éles és kontrasztos, de már a legalacsonyabb érzékenységen mellett is enyhén zajos képet ad. A zaj jellege természetesnek hat, de nagyjából iso400-iso640 környékén már nagyon erős, iso1600-tól teljességgel használhatatlan.

Bottles

Olympus XZ-1

Színek terén viszont ez az apró masina olyat tud, amit túlzás nélkül állíthatom, én még nem láttam. A színek ugyanis természetesek és erősek, nyomát sem találni a Panasonic és a Canon korábban megtapasztalt digitális ízének. Úgy tűnik, megcsípett az Olympus légy. Minden problémája ellenére ezek a színek teljesen levettek a lábamról, alig várom, hogy más Olympus gépeket is kipróbálhassak!

A dinamikatartomány természetesen meglehetősen szűk, így gyakran beég a kép kisebb-nagyobb része. Az átmenet viszont, ami a beégett részeket szegélyezi, annyira természetesnek hat, hogy szinte az az ember érzése, mintha analóg képet nézne.

 

Összegzés

Természetes, hogy egy ennyire kicsi gépnél a kezelhetőség terén engednünk kell. Az is természetes, hogy zajos a szenzor, és hogy a maximálisan beállítható iso6400 csak egy rossz vicc.

Smoke

Olympus XZ-1

Nincs markolata, nem lehet testre szabi a gombokat, nem lehet gyorsan érzékenységet álltani… és még sorolhatnám a hibát. Mindez viszont egyáltalán nem számít, mivel a színei lenyűgözőek, ügyesen kezeli a beégett részeket, és az objektív is egészen kiváló. Márpedig ezek a dolgok számítanak igazán egy olyan gépnél, amit csak ritkán szeretnék használni, viszont annál többet magammal hurcolni. Ha szembejön valami érdekes, biztos lehetek benne, hogy a kis Olympus remek minőségben fogja majd dokumentálni a látottakat.

Nem tökéletes, sőt, néha kimondottan bosszantó, mégis, a képeket látva minden hibája megbocsájtható.

Posted in Fényképezőgép | 11 Comments

EXPLORED: Kilenc

Semmi érdekes történet nem kapcsolódik ehhez a képhez. Munka után szánkóztam kicsit a gyerekkel, és vittem a GH2-t is, hogy a szokásos havi családi videóhoz felvegyek pár rövidke jelenetet, amint épp csúsznak-másznak a hóban. :) A gépen az új Olympus M.Zuiko Digital 12/2 objektív volt fent, mivel új objektív vásárlása esetén igyekszem egy-két hétig csak azt használni, hogy jól kiismerhessem.

Naplemente után hazafelé baktatva (nyakamban a gép, miközben vonszoltam egyik kezemmel egy bobot rajta a fiammal, másik kezemmel egy szánkót rajta a lányommal) vettem észre a félhomályban szinte világító neon zöld festékpacát egy jó rozsdás oszlopon. Semmi koncepcióm nem volt, csak azt éreztem, hogy ez a zöld jól megy a környezet bíborvörösbe hajló árnyalataihoz, és a rozsda színéhez. A háttér oszlopait igyekeztem úgy elrendezni, hogy közel essenek a szélekhez, sarkokhoz, így a nagyobbacska látószög ellenére is szűknek hasson a kompozíció.

Nine

Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Olympus M.Zuiko Digital 12/2.0 ED

Már otthon vettem észre, hogy a hosszabbik megfolyás kilóg alul. Ezt elnéztem, nem figyeltem eléggé, fél szemem a gyerekeken volt. A rövidebb megfolyás végét klónoztam hát oda, így lezárva ezt képelemet.

A feldolgozás rém egyszerű volt. A többnyire fekete-fehér képekhez készített (jó erős) S-görbémet tettem rá a RAW konverzió során, és kész. Élesítés Photoshop-ban, mentés.

Posted in Explored! | 4 Comments