A következő három összeállítást próbáltam összevetni egymással, feltételezve, hogy a felhasznált két Panasonic Leica 25mm-es objektív hozzávetőlegesen azonos teljesítményre képes:
- Olympus E-5 + Panasonic Leica D Summilux 25/1.4 ASPH.
- Panasonic LUMIX DMC-GH2 + Panasonic Leica DG Summilux 25/1.4 ASPH.
- Olympus E-PL2 + Panasonic Leica DG Summilux 25/1.4 ASPH.
A képek azonos helyről készültek, állványról, RAW formátumban. Egyszerre konvertáltam őket TIFF-be, azonos beállításokkal. Élesítést nem kaptak, a lokális kontraszt csúszka is nullán állt. A színhőmérsékletet kézzel állítottam (napsütés), de mindnél azonosan. A színtelítettség csúszka +10 értéken állt.
A GH-2 szenzora nagyobb felbontású, mint a másik két fényképezőgépé. Ez mindig problémássá teszi az összehasonlítást, mivel a nagyobb felbontás elméletileg nagyobb részletgazdagságot eredményez. Két megoldás van. Vagy minden kivágást 100%-on mutatunk, így a nagyobb felbontású képnek csak kisebb részét, de részletesebben látjuk, vagy a nagyobb képet összenyomjuk a kisebb méretére, és így készítjük a kivágásokat. Mindkét esetben (a többi paramétert gondolatban kikapcsolva) a nagyobb felbontás előnye megmutatkozik a képeken. Több részletet látunk, vagy élesebb képet kapunk. Én a második megoldást preferálom, így szerintem könnyebb érzékeltetni a nagyobb szenzor előnyét (ha van). Az átméretezés sima Bicubic algoritmussal történ, nem a Bicubic sharper verzióval, ami nyilván élesebb képet adott volna.
Az első sorozat teljes nyíláson, tehát f/1.4 rekeszen készült:
A második sorozat a 4/3″ méretű szenzorok optimális rekeszén f/5.6-on:
Értékelés
Teljes nyíláson a két micro váz egy nagyon kicsivel élesebb, mint az E-5, de a különbség elhanyagolható. A GH-2-t látom a legélesebbnek, de megfelelő élesítéssel a különbség könnyedén eltüntethető. A GH-2 nagyobb felbántású szenzora élesség dolgában nem igazán jelent előnyt, az objektív egyértelműen enyhe lágysága elfedi a különbséget.
Lerekeszelve ismét csak az E-5 teljesített a legrosszabbul, a két kicsi váz előnye itt már sokkal látványosabb. Szintén jól megmutatkozik a nagyobb felbontás előnye, tehát a két micro váznál f/5.6 rekeszen már az Olympus PEN szenzora volt a gyenge láncszem, a Leica DG egyértelműen erősebb nála.
Az érdekesség az eredményben az, hogy mind a két Olympus váz elvileg azonos szenzort tartalmaz, de az E-5 mégis gyengébben szerepelt. Valahogy nehezemre esik elhinni, hogy a Panasonic Leica “D” verziója ennyivel gyengébb lenne, mint az újabb “DG”. A nagyobb átmérőjű lencsék miatt pont az ellenkezőjére számítottam: azt hittem, hogy a “DG” esetében a kisebb méret javára beáldozott egy kis képminőséget a Panasonic. Úgy gondolom, hogy a megoldás a szenzorok előtt lévő lágyító szűrő vastagságában keresendő. Valószínű, hogy az E-5 esetében ez a szenzor vastagabb, mint az E-PL2 esetében.
Zárszó
Ez egy értelmetlen összehasonlítás, mivel almát hasonlít a körtéhez. Másra és máshogy használjuk a micro 4/3 és az E-System gépeit (épp ezért nem látnám sok értelmét a két rendszer egyesítésének).
A Panasonic szenzora több mint két évvel fiatalabb mint az Olympus gépekben lévők, ami hosszú idő a mai világban, és nagyon jól mutatja, hogy az Olympus hol és mennyivel maradt le a világtól.
Mivel túl sok hibás Panasonic objektívről én még nem hallottam, így gyakorlati szempontból ennek a megoldásnak túl sok hasznát nem látom.
